Érsekújvár | A szabadság és a béke jegyében szervezett találkozót tartott vasárnap délután az Érsekújvári Fórum (Novozámocké Fórum). A kezdeményezéshez színes krétákkal csatlakoztak, ezzel is kapcsolódva az úgynevezett poprádi „krétaforradalomhoz“. A Béke mozi előtti járdákon különböző feliratok készültek: „Hol az adóm?“, „Fico fél a diákoktól“, „Elég volt a bolsevikokból“, „Elég volt Ficóból“, „Fontos a véleményem, még ha krétával írom is“ – és sok más üzenet. Érsekújvárban a szabadságért és a demokráciáért vívott küzdelem napja alkalmából több programmal is készülnek. Vasárnap 15 órától facsemetét ültetnek a Béke mozinál, ezt 16.15-től közös foglalkozás követi, amelyre családokat, gyerekeket és fiatalokat várnak. A résztvevők saját transzparenst készíthetnek a Béke mozi Hollywood klubjában, majd beszélgetés lesz az emberi értékekről.18 órától Jitka Rožňová egyetemi tanár vendégeként Iveta Radičová szociológus, volt kormányfő lép színre, az eseményeket pedig 19.50-kor koncert zárja.Hétfőn, november 17-én egész nap vetítik a Béke moziban Ondřej Trojan Személyazonossági igazolvány (Občanský průkaz) című filmjét, amely a múlt század hetvenes éveinek kamaszvilágát mutatja be iróniával és szarkazmussal.18 órakor Érsekújvár főterére várják a lakosokat a Gyengéd összejövetelre (Zhromaždenie NEŽNÁ). A szervezők helyi polgári egyesületek.