Lemondott miniszterelnöki tanácsadó, rejtett szexrabszolgák – több szálon is megjelenik Szlovákia Jeffrey Epstein, az öngyilkosságot elkövetett üzletember nyilvánosságra hozott irataiban. Maga Epstein az amerikai közélet egyik leghírhedtebb személyisége. Üzletember és milliárdos, kiterjedt kapcsolati hálóval, aki furcsa körülmények között öngyilkosságot követett el a fogva tartását követően, 2019-ben, a cellájának kameráit kikapcsolták. Halálának körülményei ellentmondásosak, főleg azért, mert nem szűkölködött befolyásos és a ténykedésének köszönhetően könnyen zsarolható barátokban, ismerősökben.Epstein listájaEpstein neve már 2005-től összekapcsolódik a szexuális bűncselekmények gyanújával, ezért is tűnhet hihetetlennek, hogy további két évtizedig az amerikai üzleti élet egyik legbefolyásosabb szereplőjének számított. Bankárként szerzett vagyont, de elsősorban a társadalmi-kapcsolati hálója miatt vált megkerülhetetlenné az üzletemberek, politikusok, művészek között. Epstein bulijain részt venni rangot és státuszt jelentett.Epstein azonban a barátságok nagy részét szívességek útján alakította ki: prostituáltakat, köztük gyermekkorban levő lányokat bocsájtott a partnerei és laza baráti köre részére, ennek köszönhetően 2019-ben kiskorúak szexuális kereskedelmével vádolták meg.Bűntársai közül a lányokat beszerző Ghislaine Maxwell-t elítélték, a szövetségi nyomozás több ezer oldalra rúgó dokumentációs anyagát pedig két körben nyilvánosságra hozták. Míg az amerikai közvéleményt elsősorban az érdekli, milyen kontextusban tűnhet fel az üzenetek, mail- és telefonváltások között Donald Trump jelenlegi államfő (az ő nevét szinte biztosan titkosították az iratokban), más szereplők könnyebben megtalálhatóak a dokumentációban. Például – a teljesség igénye nélkül – az angol királyi családból András herceg, Bill Gates Microsoft-vezér, Elon Musk Tesla-vezető. És Miroslav Lajčák, az előző évtized legbefolyásosabb szlovákiai diplomatája.Lajčák: rosszul helyezkedett?Az Epstein-dokumentumokban többször is visszatér Miroslav Lajčák neve, aki ismerős lehet a szlovákiai politikát követő nagyközönségnek. A diplomata az első három Fico-kormány legfontosabb külpolitikai szereplője, aki jó kapcsolatai és helyezkedése révén több kulcsfontosságú pozíciót is betöltött.A karrierjét kommunista párttagsággal indító diplomata a külügyi karrierje első kicsúcsosodásaként az első Fico-kormány kezdeti éveiben még Boszniáért és Hercegovináért felelős ENSZ-főképviselőként ténykedett, majd átigazolt a belpolitikába: a Smer jelöltjeként három cikluson keresztül vezette a külügyminisztériumot.Az ambíciói azonban itt nem álltak meg, a 2010-es évek közepén feltett szándékában állt, hogy megválasszák az ENSZ főtitkárának. Az erőteljes szlovák lobbi (és jó nemzetközi hírneve) ellenére nem járt sikerrel, meg kellett elégednie az ENSZ közgyűlés ideiglenes vezetésével és az egy fokkal kevésbé rangos Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) átmeneti vezetésével, Szlovákia soros elnöksége idején.Lajčák a Kuciak-botrányt követő években ismét Koszovó és Szerbia ügyével foglalkozott, majd az új Fico-kormány nemzetbiztonsági tanácsadójává vált. És kiderült, hogy valamit nagyon félreszámolt: az ENSZ-főtitkárságért folytatott lobbikampánya idején ugyanis gyanúsan jó viszonyba került Jeffrey Epsteinnel is.Lányok, házak, vendégekA 2025-ben nyilvánosságra hozott, töredékes Epstein-levelezés már mutatta, hogy Lajčák a 2010-es évek második felében kifejezetten szívélyes kapcsolatot ápolt az amerikai vállalkozóval, de mélységeiben nem lehetett látni, mennyire volt szoros a viszonyuk. Közös sztorikat osztottak meg egymással a levelezésben, valamint szóba került, hogy a szlovák diplomata segít Epsteinnek a régiós találkozók megszervezésében. Úgy látszott, hogy a kapcsolattartásnak nem lesz komolyabb következménye.A későbbi levelek azonban sokkal egyértelműbben és vállalhatatlanabban fogalmaznak – bár Lajčák próbálja tagadni a valódiságukat. Előbb egy közös fotó jelent meg kettejükről, majd a következő mailek sokkal bensőségesebb viszonyról tanúskodnak. Lajčák és Epstein barátilag beszélgettek Donald Trump állapotáról, a szlovák diplomata dicsérte a moszkvai lányok szépségét egy orosz útjáról írva, de a lányok kölcsönös szolgáltatásáról is szó esett kettejük között, igaz, viccelődő hangnemben.Mindezt azonban akkor, mikor Epstein ellen már javában zajlott az amerikai szövetségi vizsgálat. A két férfi akkor írtak egymásnak, amikor csak kedvük tartotta, ez is mutatja, hogy közvetlen, baráti viszonyban álltak egymással. A botrány hatására Lajčák pozíciója a szlovákiai belpolitikában is megroggyant, az ellenzék mellett a Hlas és az SNS is úgy gondolta, hogy a levelezésre hivatkozva politikai jópontokat szereznek a szavazóknál. Robert Fico számára pedig tarthatatlanná vált a helyzet, a hétvégén bejelentették távozását a tanácsadói székből. Mivel a diplomata már 62 éves, ezzel a dicstelen időszakkal valószínűleg a politikai karrierjének is befellegzett – világszinten aligha tartják vállalhatónak a szerepvállalását egy komolyabb intézménynél.Érdekesség, hogy a listán megjelent egy másik szlovák név is: Andrej Droba, a külügyminisztérium hivatalvezetője sofőrt intézett Epsteinnek Lajčák kérésére, de a fuvarból a járat késése miatt nem lett semmi.Szlovák lányokLajčák mellett más szlovákiai vonatkozású szálak is megjelennek az Epstein-aktákban. Az üzenetek egy része a kassai születésű Nadia Marcinkohoz kötődik: a jelenleg negyvenéves asszony Epstein magánpilótájaként ténykedett, de már fiatalkorában az üzletember környezetében tűnt fel – egyes, nem megerősített feltételezések szerint a szülei gyakorlatilag kiárusították és szexuális szolgáltatásokat is nyújtott. Marcinko 2024-ben eltűnt, feltehetően rejtőzködik.Az Epstein-aktákban szereplő egyik levél szerint 2006-ban az amerikai üzletember átruházta a Harley Davidson motorkerékpárja tulajdonjogát az eperjesi lakhellyel rendelkező Peter Marcinkóra, vélhetően a nő apjára.A mailek szerint Epstein több más szlovákiai nővel is tartott fent kapcsolatot, 2009 és 2015 között több lánnyal is folytatott levelezést és kérdezett rá a nemzetiségükre. Ebből valószínűsíthető, hogy az amerikai üzletember „különleges lányainak” egy része Szlovákiából került Amerikába – és foglalkozhatott a kiemelt kliensekkel. Maga Epstein is gyakran megfordult a régióban, Pozsonyba bizonyíthatóan elrepült. Kapcsolódó cikkünk Pozsony | Ritkán van egyetértés a progresszívek és a nemzeti oldal között, de Andrej Danko (SNS) és Michal Šimečka (PS) most megtalálta a közös pontot: mindketten egyetértenek abban, hogy Miroslav Lajčáknak távoznia kellett a miniszterelnöki tanácsadói pozícióból. Robert Fico (Smer) másként látja a helyzetet. Danko és Šimečka a közmédia vasárnapi vitaműsorának vendégei voltak, ahol egyebek mellett szó esett a Lajčákkal kapcsolatos botrányról is. Január 30-án az amerikai igazságügyi minisztérium mintegy három millió oldalnyi anyagot hozott nyilvánosságra az Epstein-aktákból, amelyek konkrét részleteket is tartalmaznak az egykori szlovák külügyminiszter és a szexuális ragadozó üzenetváltásából.„Üdvözletem küldöm Kijevből! Csak szeretném megerősíteni, hogy a lányok itt is gyönyörűek, mint mindig”– írta Lajčák Jeffrey Epsteinnek még 2018-ban. Ilyen, és ehhez hasonló üzenetek láttak napvilágot pénteken.Epstein 2019-ben a letartóztatása után öngyilkos lett a cellájában. A hatóságok szerint kiterjedt illegális hálózatot működtetett, amelyben kiskorú lányokat közvetített befolyásos és tehetős személyeknek.Lajčák mindent tagadottAz üzenetváltás ténye ugyan már hetekkel ezelőtt nyilvánosságra került, de akkor Lajčák még megőrizhette a pozícióját. Miután azonban a konkrét üzenetek is napvilágot láttak, Lajčák már kénytelen volt lemondani tanácsadói pozíciójáról, bár tagadta, hogy bármiféle szexuális szolgáltatásban részesült volna az Epstein-féle hálózattól. Azt mondta, azért mondott le, hogy Robert Ficóra ne nehezedjen semmiféle politikai nyomás egy olyan ügy miatt, amihez semmi köze.A miniszterelnök azonnal el is fogadta a lemondását, bár úgy fogalmazott, távozásával a kormány, valamint Szlovákia is jelentős tapasztalati háttértől esik el a diplomácia és a külpolitika területén. Emellett élesen bírálta azokat, akik Lajčák ellen felléptek, és úgy fogalmazott, rég nem tapasztalt ekkora képmutatást a közéletben. Kapcsolódó cikkünk Távozik Robert Fico (Smer) miniszterelnök tanácsadói posztjáról Miroslav Lajčák volt külügyminiszter – jelentette be a kormányfő. Fico közölte, elfogadja Lajčák távozásra vonatkozó felajánlását. A miniszterelnök nyilatkozatában méltatta Lajčák több évtizedes diplomáciai pályafutását, és hangsúlyozta: távozásával a kormány, valamint Szlovákia is jelentős tapasztalati háttértől esik el a diplomácia és a külpolitika területén. Fico ugyanakkor élesen bírálta azokat, akik szerinte Lajčák ellen felléptek, és úgy fogalmazott, rég nem tapasztalt ekkora képmutatást a közéletben.A kormányfő a közleményben az ellenzék vezetőjének, Michal Šimečkának a családját is szóba hozta, amelyet – állítása szerint – Szlovákia és az Európai Unió szintjén elkövetett támogatási visszaélésekkel hozott összefüggésbe. Fico szerint ezek az ügyek nagyobb reputációs kockázatot jelentenek az országnak, mint egy miniszterelnöki tanácsadói megbízatás.Az amerikai igazságügyi minisztérium január 30-án több mint hárommillió oldalnyi új iratot tett közzé az Epstein-üggyel kapcsolatban. A dokumentumokban számos nemzetközi közéleti szereplő neve szerepel, köztük Donald Trump volt és jelenlegi amerikai elnöké, Bill Clinton volt elnöké, valamint Miroslav Lajčáké. Jeffrey Epstein 2019-ben öngyilkosságot követett el egy New York-i börtönben. A hatóságok szerint kiterjedt illegális hálózatot működtetett, amelyben kiskorú lányokat közvetített befolyásos és tehetős személyeknek. Kapcsolódó cikkünk Az ellenzék, az SNS és a Hlas is Miroslav Lajčák azonnali menesztését követeli Robert Fico (Smer) miniszterelnök tanácsadói posztjáról, miután új dokumentumok kerültek nyilvánosságra Jeffrey Epstein amerikai szexuális bűnelkövető ügyében, amelyekben Lajčák neve is szerepel. A Progresszív Szlovákia vezetője, Michal Šimečka szerint nincs más megoldás, mint Lajčák azonnali lemondása vagy leváltása. Úgy fogalmazott: a nyilvánosságra került kommunikáció, amely fiatal lányokra és esetleges háttérben zajló politikai lépésekre utal, súlyosan rontja Szlovákia nemzetközi megítélését. Az SaS képviselője, Martina Bajo Holečková szerint az üzenetek azt bizonyítják, hogy Lajčák korábban félrevezette a közvéleményt, és elutasította azt az érvelést is, hogy a dokumentumok hamisítványok lennének.A KDH közölte: már az is elfogadhatatlan, ha a kiszivárgott információk akár csak részben igazak. A párt szerint amennyiben Fico továbbra is megtartja Lajčákot tanácsadójaként, azzal hallgatólagosan támogatja az ügyet. A Za ľudí párt elnöke, Veronika Remišová úgy vélte, az új dokumentumok teljesen hiteltelenné tették Lajčák védekezését az „ártatlan társasági kommunikációról”, és súlyos arroganciának nevezte, hogy a miniszterelnök továbbra is posztján hagyja őt.A koalíciós SNS szóvivője szerint a volt külügyminiszter biztonsági kockázatot jelent a kormány és az ország számára. Andrej Danko pártelnök jelezte, egészen addig nem lép be a kormányhivatal épületébe, amíg Lajčák bármilyen formában a miniszterelnök mellett dolgozik.Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter az STVR Sobotné dialógy című műsorában kijelentette, hogy Miroslav Lajčáknak saját lemondásával kellene megkönnyítenie Robert Fico (Smer) miniszterelnök helyzetét, mivel az újonnan nyilvánosságra került információk után pozíciója tarthatatlanná vált és aláássa a közbizalmat az állami intézményekben.Miroslav Lajčák eközben határozottan visszautasította a vádakat. Elítélte Epstein bűncselekményeit, és hangsúlyozta: ha azok teljes köréről tudomása lett volna, semmilyen kommunikáció nem történt volna közöttük. Közölte, a nyilvánosságra hozott üzenetek hitelessége nem bizonyítható, és nem emlékszik ilyen jellegű beszélgetésekre. Hozzátette: soha nem ajánlottak fel neki szexuális szolgáltatásokat, és nem vett részt ilyenekben. Ugyanakkor jelezte, kész felajánlani lemondását a miniszterelnöknek, hogy Fico ne viseljen politikai terheket az ügy miatt.Az amerikai igazságügyi minisztérium január 30-án több mint hárommillió oldalnyi új iratot tett közzé az Epstein-üggyel kapcsolatban. A dokumentumokban számos nemzetközi közéleti szereplő neve szerepel, köztük Donald Trump volt és jelenlegi amerikai elnöké, Bill Clinton volt elnöké, valamint Miroslav Lajčáké. Jeffrey Epstein 2019-ben öngyilkosságot követett el egy New York-i börtönben. A hatóságok szerint kiterjedt illegális hálózatot működtetett, amelyben kiskorú lányokat közvetített befolyásos és tehetős személyeknek. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus.Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.A többiek között fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus.Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.A többiek között fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban. Kapcsolódó cikkünk Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma által nyilvánosságra hozott, több millió oldalnyi iratanyag szerint Jeffrey Epstein és környezete éveken át többször is kapcsolatban állt Szlovákiából származó nőkkel. Az iratok e-mailes kommunikációkat, utazásszervezéseket és személyes találkozókra utaló részleteket tartalmaznak, ugyanakkor nem állítják, hogy az említett nők mindegyike bűncselekmény áldozata lett volna. A szlovákiai vonatkozásokra Beáta Jurík, a Progresszív Szlovákia (PS) parlamenti képviselője hívta fel a figyelmet. A dokumentumokban több olyan e-mail és üzenet szerepel, amelyekben „Slovak” vagy „Slovak girl” megjelöléssel hivatkoznak nőkre. A levelezések többsége 2009 és 2015 között keletkezett, és több esetben az érintettek maguk utalnak szlovák állampolgárságukra vagy Szlovákiához való kötődésükre.Egy 2014 januárjából származó levélváltásban például az egyik kérdés arra vonatkozik, hogy az adott nő milyen állampolgárságú, amire az a válasz érkezik: szlovák. Egy másik, 2013-as üzenetben egy nő arról ír Epsteinnek, hogy nehezen szokik vissza a pozsonyi élethez, és szokatlannak, ugyanakkor kissé mulatságosnak találja, hogy mindenhol szlovák nyelvet hall.Egy 2009 decemberében küldött e-mailben egy nő egy szlovák kifejezést („kvákaš”) magyaráz meg neki, miközben részletesen beszámol az általa ellátott, Epstein számára biztosított szolgáltatásokról. Epstein válaszában ugyanakkor azt írja, hogy szégyelli az üzenet tartalmát. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus.Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.A többiek között fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban. Egy 2013 augusztusi e-mailben Epstein egy nála tartózkodó nőről úgy fogalmaz, hogy az illető 26 éves, szlovák származású, és nem modell. Az üzenetben kitér a nő külsejére, londoni grafikai tanulmányaira, valamint az Egyesült Államokba szóló vízumával kapcsolatos nehézségeire. Más levelekben repülőutak szerepelnek Bécs, Párizs vagy Prága és Szlovákia – konkrétan Pozsony és Eperjes – között, illetve a közlekedéssel kapcsolatos megjegyzések is olvashatók.A dokumentumok szerint 2014 elején párizsi találkozók szervezése is felmerült, beleértve repülőjegyek küldését és Epstein ottani lakcímének megadását. Egy 2015 októberi e-mailben pedig egy rövid megjegyzés utal arra, hogy Epstein több időt kíván tölteni egy szlovák nővel.Az iratok hangsúlyozzák: nincs bizonyíték arra, hogy az összes említett szlovák nő kiskorú lett volna, vagy bűncselekmény áldozatává vált volna.A részben kitakart dokumentumok között olyan e-mailek is találhatók, amelyek a volt szlovák külügyminiszter, Miroslav Lajčák és Jeffrey Epstein közötti magánjellegű kommunikációra utalnak. Ezekben nőkről, közös tervekről és politikai témákról is szó esik, valamint Robert Fico neve is felbukkan. (tvnoviny.sk) Kapcsolódó cikkünk Az ellenzék, az SNS és a Hlas is Miroslav Lajčák azonnali menesztését követeli Robert Fico (Smer) miniszterelnök tanácsadói posztjáról, miután új dokumentumok kerültek nyilvánosságra Jeffrey Epstein amerikai szexuális bűnelkövető ügyében, amelyekben Lajčák neve is szerepel. A Progresszív Szlovákia vezetője, Michal Šimečka szerint nincs más megoldás, mint Lajčák azonnali lemondása vagy leváltása. Úgy fogalmazott: a nyilvánosságra került kommunikáció, amely fiatal lányokra és esetleges háttérben zajló politikai lépésekre utal, súlyosan rontja Szlovákia nemzetközi megítélését. Az SaS képviselője, Martina Bajo Holečková szerint az üzenetek azt bizonyítják, hogy Lajčák korábban félrevezette a közvéleményt, és elutasította azt az érvelést is, hogy a dokumentumok hamisítványok lennének.A KDH közölte: már az is elfogadhatatlan, ha a kiszivárgott információk akár csak részben igazak. A párt szerint amennyiben Fico továbbra is megtartja Lajčákot tanácsadójaként, azzal hallgatólagosan támogatja az ügyet. A Za ľudí párt elnöke, Veronika Remišová úgy vélte, az új dokumentumok teljesen hiteltelenné tették Lajčák védekezését az „ártatlan társasági kommunikációról”, és súlyos arroganciának nevezte, hogy a miniszterelnök továbbra is posztján hagyja őt.A koalíciós SNS szóvivője szerint a volt külügyminiszter biztonsági kockázatot jelent a kormány és az ország számára. Andrej Danko pártelnök jelezte, egészen addig nem lép be a kormányhivatal épületébe, amíg Lajčák bármilyen formában a miniszterelnök mellett dolgozik.Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter az STVR Sobotné dialógy című műsorában kijelentette, hogy Miroslav Lajčáknak saját lemondásával kellene megkönnyítenie Robert Fico (Smer) miniszterelnök helyzetét, mivel az újonnan nyilvánosságra került információk után pozíciója tarthatatlanná vált és aláássa a közbizalmat az állami intézményekben.Miroslav Lajčák eközben határozottan visszautasította a vádakat. Elítélte Epstein bűncselekményeit, és hangsúlyozta: ha azok teljes köréről tudomása lett volna, semmilyen kommunikáció nem történt volna közöttük. Közölte, a nyilvánosságra hozott üzenetek hitelessége nem bizonyítható, és nem emlékszik ilyen jellegű beszélgetésekre. Hozzátette: soha nem ajánlottak fel neki szexuális szolgáltatásokat, és nem vett részt ilyenekben. Ugyanakkor jelezte, kész felajánlani lemondását a miniszterelnöknek, hogy Fico ne viseljen politikai terheket az ügy miatt.Az amerikai igazságügyi minisztérium január 30-án több mint hárommillió oldalnyi új iratot tett közzé az Epstein-üggyel kapcsolatban. A dokumentumokban számos nemzetközi közéleti szereplő neve szerepel, köztük Donald Trump volt és jelenlegi amerikai elnöké, Bill Clinton volt elnöké, valamint Miroslav Lajčáké. Jeffrey Epstein 2019-ben öngyilkosságot követett el egy New York-i börtönben. A hatóságok szerint kiterjedt illegális hálózatot működtetett, amelyben kiskorú lányokat közvetített befolyásos és tehetős személyeknek. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus.Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.A többiek között fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban. Danko és Šimečka egyetértAndrej Danko már korábban is követelte Lajčák távozását, így a szombati lemondás híre elégedettséggel töltötte el. Az SNS elnöke a vasárnapi vitaműsorban azt mondta, nemcsak Amerikában, hanem Szlovákiában is nyomozást kellene indítani az Epstein-akták ügyében.Michal Šimečka is hasonlóan viszonyul a Lajčák-botrányhoz. A PS elnöke szerint a Lajčák és Epstein közti üzenetváltás annak is bizonyítéka, hogy a szexuális ragadozó megpróbálta befolyásolni a szlovákiai közéleti eseményeket. A nyilvánosságra hozott üzenetekből ugyanis kiderül, hogy a két férfi nemcsak lányokról, hanem a politikáról is sokat társalogtak. Egy ponton felmerült, hogy leszerveznek egy találkozót Fico és Steve Bannon között – utóbbi Donald Trump egykori főtanácsadója volt, és a modern populista politika egyik szakértőjének számít. Šimečka felszólította Ficót, hogy mondja el az igazat a Bannonnal való találkozóról.Taraba szerint Lajčák ragaszkodott a közéleti funkciókhozTomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter szintén egyetért Lajčák távozásával, szerinte az egykori diplomatának már korábban le kellett volna mondania.„Ismert volt arról, hogy mindig is szerette a pozíciókat”– mondta Taraba a TA3 hírcsatorna V politike című műsorában. Szerinte az SNS már akkor is tiltakozott a személye ellen, amikor külügyminiszterré választották.Mária Kolíková (SaS) a vitaműsorban azt mondta, a miniszterelnök végre megértette, hogy a kiskorúak szexuális zaklatásának bagatellizálása nem helyénvaló, és ezért beleegyezett Lajčák távozásába.Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas vezetője az STVR Sobotné dialógy című műsorában szintén arról beszélt, hogy az újonnan nyilvánosságra került információk után Lajčák pozíciója tarthatatlanná vált.
Pozsony | Ritkán van egyetértés a progresszívek és a nemzeti oldal között, de Andrej Danko (SNS) és Michal Šimečka (PS) most megtalálta a közös pontot: mindketten egyetértenek abban, hogy Miroslav Lajčáknak távoznia kellett a miniszterelnöki tanácsadói pozícióból. Robert Fico (Smer) másként látja a helyzetet. Danko és Šimečka a közmédia vasárnapi vitaműsorának vendégei voltak, ahol egyebek mellett szó esett a Lajčákkal kapcsolatos botrányról is. Január 30-án az amerikai igazságügyi minisztérium mintegy három millió oldalnyi anyagot hozott nyilvánosságra az Epstein-aktákból, amelyek konkrét részleteket is tartalmaznak az egykori szlovák külügyminiszter és a szexuális ragadozó üzenetváltásából.„Üdvözletem küldöm Kijevből! Csak szeretném megerősíteni, hogy a lányok itt is gyönyörűek, mint mindig”– írta Lajčák Jeffrey Epsteinnek még 2018-ban. Ilyen, és ehhez hasonló üzenetek láttak napvilágot pénteken.Epstein 2019-ben a letartóztatása után öngyilkos lett a cellájában. A hatóságok szerint kiterjedt illegális hálózatot működtetett, amelyben kiskorú lányokat közvetített befolyásos és tehetős személyeknek.Lajčák mindent tagadottAz üzenetváltás ténye ugyan már hetekkel ezelőtt nyilvánosságra került, de akkor Lajčák még megőrizhette a pozícióját. Miután azonban a konkrét üzenetek is napvilágot láttak, Lajčák már kénytelen volt lemondani tanácsadói pozíciójáról, bár tagadta, hogy bármiféle szexuális szolgáltatásban részesült volna az Epstein-féle hálózattól. Azt mondta, azért mondott le, hogy Robert Ficóra ne nehezedjen semmiféle politikai nyomás egy olyan ügy miatt, amihez semmi köze.A miniszterelnök azonnal el is fogadta a lemondását, bár úgy fogalmazott, távozásával a kormány, valamint Szlovákia is jelentős tapasztalati háttértől esik el a diplomácia és a külpolitika területén. Emellett élesen bírálta azokat, akik Lajčák ellen felléptek, és úgy fogalmazott, rég nem tapasztalt ekkora képmutatást a közéletben. Kapcsolódó cikkünk Távozik Robert Fico (Smer) miniszterelnök tanácsadói posztjáról Miroslav Lajčák volt külügyminiszter – jelentette be a kormányfő. Fico közölte, elfogadja Lajčák távozásra vonatkozó felajánlását. A miniszterelnök nyilatkozatában méltatta Lajčák több évtizedes diplomáciai pályafutását, és hangsúlyozta: távozásával a kormány, valamint Szlovákia is jelentős tapasztalati háttértől esik el a diplomácia és a külpolitika területén. Fico ugyanakkor élesen bírálta azokat, akik szerinte Lajčák ellen felléptek, és úgy fogalmazott, rég nem tapasztalt ekkora képmutatást a közéletben.A kormányfő a közleményben az ellenzék vezetőjének, Michal Šimečkának a családját is szóba hozta, amelyet – állítása szerint – Szlovákia és az Európai Unió szintjén elkövetett támogatási visszaélésekkel hozott összefüggésbe. Fico szerint ezek az ügyek nagyobb reputációs kockázatot jelentenek az országnak, mint egy miniszterelnöki tanácsadói megbízatás.Az amerikai igazságügyi minisztérium január 30-án több mint hárommillió oldalnyi új iratot tett közzé az Epstein-üggyel kapcsolatban. A dokumentumokban számos nemzetközi közéleti szereplő neve szerepel, köztük Donald Trump volt és jelenlegi amerikai elnöké, Bill Clinton volt elnöké, valamint Miroslav Lajčáké. Jeffrey Epstein 2019-ben öngyilkosságot követett el egy New York-i börtönben. A hatóságok szerint kiterjedt illegális hálózatot működtetett, amelyben kiskorú lányokat közvetített befolyásos és tehetős személyeknek. Kapcsolódó cikkünk Az ellenzék, az SNS és a Hlas is Miroslav Lajčák azonnali menesztését követeli Robert Fico (Smer) miniszterelnök tanácsadói posztjáról, miután új dokumentumok kerültek nyilvánosságra Jeffrey Epstein amerikai szexuális bűnelkövető ügyében, amelyekben Lajčák neve is szerepel. A Progresszív Szlovákia vezetője, Michal Šimečka szerint nincs más megoldás, mint Lajčák azonnali lemondása vagy leváltása. Úgy fogalmazott: a nyilvánosságra került kommunikáció, amely fiatal lányokra és esetleges háttérben zajló politikai lépésekre utal, súlyosan rontja Szlovákia nemzetközi megítélését. Az SaS képviselője, Martina Bajo Holečková szerint az üzenetek azt bizonyítják, hogy Lajčák korábban félrevezette a közvéleményt, és elutasította azt az érvelést is, hogy a dokumentumok hamisítványok lennének.A KDH közölte: már az is elfogadhatatlan, ha a kiszivárgott információk akár csak részben igazak. A párt szerint amennyiben Fico továbbra is megtartja Lajčákot tanácsadójaként, azzal hallgatólagosan támogatja az ügyet. A Za ľudí párt elnöke, Veronika Remišová úgy vélte, az új dokumentumok teljesen hiteltelenné tették Lajčák védekezését az „ártatlan társasági kommunikációról”, és súlyos arroganciának nevezte, hogy a miniszterelnök továbbra is posztján hagyja őt.A koalíciós SNS szóvivője szerint a volt külügyminiszter biztonsági kockázatot jelent a kormány és az ország számára. Andrej Danko pártelnök jelezte, egészen addig nem lép be a kormányhivatal épületébe, amíg Lajčák bármilyen formában a miniszterelnök mellett dolgozik.Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter az STVR Sobotné dialógy című műsorában kijelentette, hogy Miroslav Lajčáknak saját lemondásával kellene megkönnyítenie Robert Fico (Smer) miniszterelnök helyzetét, mivel az újonnan nyilvánosságra került információk után pozíciója tarthatatlanná vált és aláássa a közbizalmat az állami intézményekben.Miroslav Lajčák eközben határozottan visszautasította a vádakat. Elítélte Epstein bűncselekményeit, és hangsúlyozta: ha azok teljes köréről tudomása lett volna, semmilyen kommunikáció nem történt volna közöttük. Közölte, a nyilvánosságra hozott üzenetek hitelessége nem bizonyítható, és nem emlékszik ilyen jellegű beszélgetésekre. Hozzátette: soha nem ajánlottak fel neki szexuális szolgáltatásokat, és nem vett részt ilyenekben. Ugyanakkor jelezte, kész felajánlani lemondását a miniszterelnöknek, hogy Fico ne viseljen politikai terheket az ügy miatt.Az amerikai igazságügyi minisztérium január 30-án több mint hárommillió oldalnyi új iratot tett közzé az Epstein-üggyel kapcsolatban. A dokumentumokban számos nemzetközi közéleti szereplő neve szerepel, köztük Donald Trump volt és jelenlegi amerikai elnöké, Bill Clinton volt elnöké, valamint Miroslav Lajčáké. Jeffrey Epstein 2019-ben öngyilkosságot követett el egy New York-i börtönben. A hatóságok szerint kiterjedt illegális hálózatot működtetett, amelyben kiskorú lányokat közvetített befolyásos és tehetős személyeknek. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus.Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.A többiek között fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus.Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.A többiek között fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban. Kapcsolódó cikkünk Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma által nyilvánosságra hozott, több millió oldalnyi iratanyag szerint Jeffrey Epstein és környezete éveken át többször is kapcsolatban állt Szlovákiából származó nőkkel. Az iratok e-mailes kommunikációkat, utazásszervezéseket és személyes találkozókra utaló részleteket tartalmaznak, ugyanakkor nem állítják, hogy az említett nők mindegyike bűncselekmény áldozata lett volna. A szlovákiai vonatkozásokra Beáta Jurík, a Progresszív Szlovákia (PS) parlamenti képviselője hívta fel a figyelmet. A dokumentumokban több olyan e-mail és üzenet szerepel, amelyekben „Slovak” vagy „Slovak girl” megjelöléssel hivatkoznak nőkre. A levelezések többsége 2009 és 2015 között keletkezett, és több esetben az érintettek maguk utalnak szlovák állampolgárságukra vagy Szlovákiához való kötődésükre.Egy 2014 januárjából származó levélváltásban például az egyik kérdés arra vonatkozik, hogy az adott nő milyen állampolgárságú, amire az a válasz érkezik: szlovák. Egy másik, 2013-as üzenetben egy nő arról ír Epsteinnek, hogy nehezen szokik vissza a pozsonyi élethez, és szokatlannak, ugyanakkor kissé mulatságosnak találja, hogy mindenhol szlovák nyelvet hall.Egy 2009 decemberében küldött e-mailben egy nő egy szlovák kifejezést („kvákaš”) magyaráz meg neki, miközben részletesen beszámol az általa ellátott, Epstein számára biztosított szolgáltatásokról. Epstein válaszában ugyanakkor azt írja, hogy szégyelli az üzenet tartalmát. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus.Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.A többiek között fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban. Egy 2013 augusztusi e-mailben Epstein egy nála tartózkodó nőről úgy fogalmaz, hogy az illető 26 éves, szlovák származású, és nem modell. Az üzenetben kitér a nő külsejére, londoni grafikai tanulmányaira, valamint az Egyesült Államokba szóló vízumával kapcsolatos nehézségeire. Más levelekben repülőutak szerepelnek Bécs, Párizs vagy Prága és Szlovákia – konkrétan Pozsony és Eperjes – között, illetve a közlekedéssel kapcsolatos megjegyzések is olvashatók.A dokumentumok szerint 2014 elején párizsi találkozók szervezése is felmerült, beleértve repülőjegyek küldését és Epstein ottani lakcímének megadását. Egy 2015 októberi e-mailben pedig egy rövid megjegyzés utal arra, hogy Epstein több időt kíván tölteni egy szlovák nővel.Az iratok hangsúlyozzák: nincs bizonyíték arra, hogy az összes említett szlovák nő kiskorú lett volna, vagy bűncselekmény áldozatává vált volna.A részben kitakart dokumentumok között olyan e-mailek is találhatók, amelyek a volt szlovák külügyminiszter, Miroslav Lajčák és Jeffrey Epstein közötti magánjellegű kommunikációra utalnak. Ezekben nőkről, közös tervekről és politikai témákról is szó esik, valamint Robert Fico neve is felbukkan. (tvnoviny.sk) Kapcsolódó cikkünk Az ellenzék, az SNS és a Hlas is Miroslav Lajčák azonnali menesztését követeli Robert Fico (Smer) miniszterelnök tanácsadói posztjáról, miután új dokumentumok kerültek nyilvánosságra Jeffrey Epstein amerikai szexuális bűnelkövető ügyében, amelyekben Lajčák neve is szerepel. A Progresszív Szlovákia vezetője, Michal Šimečka szerint nincs más megoldás, mint Lajčák azonnali lemondása vagy leváltása. Úgy fogalmazott: a nyilvánosságra került kommunikáció, amely fiatal lányokra és esetleges háttérben zajló politikai lépésekre utal, súlyosan rontja Szlovákia nemzetközi megítélését. Az SaS képviselője, Martina Bajo Holečková szerint az üzenetek azt bizonyítják, hogy Lajčák korábban félrevezette a közvéleményt, és elutasította azt az érvelést is, hogy a dokumentumok hamisítványok lennének.A KDH közölte: már az is elfogadhatatlan, ha a kiszivárgott információk akár csak részben igazak. A párt szerint amennyiben Fico továbbra is megtartja Lajčákot tanácsadójaként, azzal hallgatólagosan támogatja az ügyet. A Za ľudí párt elnöke, Veronika Remišová úgy vélte, az új dokumentumok teljesen hiteltelenné tették Lajčák védekezését az „ártatlan társasági kommunikációról”, és súlyos arroganciának nevezte, hogy a miniszterelnök továbbra is posztján hagyja őt.A koalíciós SNS szóvivője szerint a volt külügyminiszter biztonsági kockázatot jelent a kormány és az ország számára. Andrej Danko pártelnök jelezte, egészen addig nem lép be a kormányhivatal épületébe, amíg Lajčák bármilyen formában a miniszterelnök mellett dolgozik.Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter az STVR Sobotné dialógy című műsorában kijelentette, hogy Miroslav Lajčáknak saját lemondásával kellene megkönnyítenie Robert Fico (Smer) miniszterelnök helyzetét, mivel az újonnan nyilvánosságra került információk után pozíciója tarthatatlanná vált és aláássa a közbizalmat az állami intézményekben.Miroslav Lajčák eközben határozottan visszautasította a vádakat. Elítélte Epstein bűncselekményeit, és hangsúlyozta: ha azok teljes köréről tudomása lett volna, semmilyen kommunikáció nem történt volna közöttük. Közölte, a nyilvánosságra hozott üzenetek hitelessége nem bizonyítható, és nem emlékszik ilyen jellegű beszélgetésekre. Hozzátette: soha nem ajánlottak fel neki szexuális szolgáltatásokat, és nem vett részt ilyenekben. Ugyanakkor jelezte, kész felajánlani lemondását a miniszterelnöknek, hogy Fico ne viseljen politikai terheket az ügy miatt.Az amerikai igazságügyi minisztérium január 30-án több mint hárommillió oldalnyi új iratot tett közzé az Epstein-üggyel kapcsolatban. A dokumentumokban számos nemzetközi közéleti szereplő neve szerepel, köztük Donald Trump volt és jelenlegi amerikai elnöké, Bill Clinton volt elnöké, valamint Miroslav Lajčáké. Jeffrey Epstein 2019-ben öngyilkosságot követett el egy New York-i börtönben. A hatóságok szerint kiterjedt illegális hálózatot működtetett, amelyben kiskorú lányokat közvetített befolyásos és tehetős személyeknek. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus.Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.A többiek között fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban. Danko és Šimečka egyetértAndrej Danko már korábban is követelte Lajčák távozását, így a szombati lemondás híre elégedettséggel töltötte el. Az SNS elnöke a vasárnapi vitaműsorban azt mondta, nemcsak Amerikában, hanem Szlovákiában is nyomozást kellene indítani az Epstein-akták ügyében.Michal Šimečka is hasonlóan viszonyul a Lajčák-botrányhoz. A PS elnöke szerint a Lajčák és Epstein közti üzenetváltás annak is bizonyítéka, hogy a szexuális ragadozó megpróbálta befolyásolni a szlovákiai közéleti eseményeket. A nyilvánosságra hozott üzenetekből ugyanis kiderül, hogy a két férfi nemcsak lányokról, hanem a politikáról is sokat társalogtak. Egy ponton felmerült, hogy leszerveznek egy találkozót Fico és Steve Bannon között – utóbbi Donald Trump egykori főtanácsadója volt, és a modern populista politika egyik szakértőjének számít. Šimečka felszólította Ficót, hogy mondja el az igazat a Bannonnal való találkozóról.Taraba szerint Lajčák ragaszkodott a közéleti funkciókhozTomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter szintén egyetért Lajčák távozásával, szerinte az egykori diplomatának már korábban le kellett volna mondania.„Ismert volt arról, hogy mindig is szerette a pozíciókat”– mondta Taraba a TA3 hírcsatorna V politike című műsorában. Szerinte az SNS már akkor is tiltakozott a személye ellen, amikor külügyminiszterré választották.Mária Kolíková (SaS) a vitaműsorban azt mondta, a miniszterelnök végre megértette, hogy a kiskorúak szexuális zaklatásának bagatellizálása nem helyénvaló, és ezért beleegyezett Lajčák távozásába.Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas vezetője az STVR Sobotné dialógy című műsorában szintén arról beszélt, hogy az újonnan nyilvánosságra került információk után Lajčák pozíciója tarthatatlanná vált.
Távozik Robert Fico (Smer) miniszterelnök tanácsadói posztjáról Miroslav Lajčák volt külügyminiszter – jelentette be a kormányfő. Fico közölte, elfogadja Lajčák távozásra vonatkozó felajánlását. A miniszterelnök nyilatkozatában méltatta Lajčák több évtizedes diplomáciai pályafutását, és hangsúlyozta: távozásával a kormány, valamint Szlovákia is jelentős tapasztalati háttértől esik el a diplomácia és a külpolitika területén. Fico ugyanakkor élesen bírálta azokat, akik szerinte Lajčák ellen felléptek, és úgy fogalmazott, rég nem tapasztalt ekkora képmutatást a közéletben.A kormányfő a közleményben az ellenzék vezetőjének, Michal Šimečkának a családját is szóba hozta, amelyet – állítása szerint – Szlovákia és az Európai Unió szintjén elkövetett támogatási visszaélésekkel hozott összefüggésbe. Fico szerint ezek az ügyek nagyobb reputációs kockázatot jelentenek az országnak, mint egy miniszterelnöki tanácsadói megbízatás.Az amerikai igazságügyi minisztérium január 30-án több mint hárommillió oldalnyi új iratot tett közzé az Epstein-üggyel kapcsolatban. A dokumentumokban számos nemzetközi közéleti szereplő neve szerepel, köztük Donald Trump volt és jelenlegi amerikai elnöké, Bill Clinton volt elnöké, valamint Miroslav Lajčáké. Jeffrey Epstein 2019-ben öngyilkosságot követett el egy New York-i börtönben. A hatóságok szerint kiterjedt illegális hálózatot működtetett, amelyben kiskorú lányokat közvetített befolyásos és tehetős személyeknek. Kapcsolódó cikkünk Az ellenzék, az SNS és a Hlas is Miroslav Lajčák azonnali menesztését követeli Robert Fico (Smer) miniszterelnök tanácsadói posztjáról, miután új dokumentumok kerültek nyilvánosságra Jeffrey Epstein amerikai szexuális bűnelkövető ügyében, amelyekben Lajčák neve is szerepel. A Progresszív Szlovákia vezetője, Michal Šimečka szerint nincs más megoldás, mint Lajčák azonnali lemondása vagy leváltása. Úgy fogalmazott: a nyilvánosságra került kommunikáció, amely fiatal lányokra és esetleges háttérben zajló politikai lépésekre utal, súlyosan rontja Szlovákia nemzetközi megítélését. Az SaS képviselője, Martina Bajo Holečková szerint az üzenetek azt bizonyítják, hogy Lajčák korábban félrevezette a közvéleményt, és elutasította azt az érvelést is, hogy a dokumentumok hamisítványok lennének.A KDH közölte: már az is elfogadhatatlan, ha a kiszivárgott információk akár csak részben igazak. A párt szerint amennyiben Fico továbbra is megtartja Lajčákot tanácsadójaként, azzal hallgatólagosan támogatja az ügyet. A Za ľudí párt elnöke, Veronika Remišová úgy vélte, az új dokumentumok teljesen hiteltelenné tették Lajčák védekezését az „ártatlan társasági kommunikációról”, és súlyos arroganciának nevezte, hogy a miniszterelnök továbbra is posztján hagyja őt.A koalíciós SNS szóvivője szerint a volt külügyminiszter biztonsági kockázatot jelent a kormány és az ország számára. Andrej Danko pártelnök jelezte, egészen addig nem lép be a kormányhivatal épületébe, amíg Lajčák bármilyen formában a miniszterelnök mellett dolgozik.Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter az STVR Sobotné dialógy című műsorában kijelentette, hogy Miroslav Lajčáknak saját lemondásával kellene megkönnyítenie Robert Fico (Smer) miniszterelnök helyzetét, mivel az újonnan nyilvánosságra került információk után pozíciója tarthatatlanná vált és aláássa a közbizalmat az állami intézményekben.Miroslav Lajčák eközben határozottan visszautasította a vádakat. Elítélte Epstein bűncselekményeit, és hangsúlyozta: ha azok teljes köréről tudomása lett volna, semmilyen kommunikáció nem történt volna közöttük. Közölte, a nyilvánosságra hozott üzenetek hitelessége nem bizonyítható, és nem emlékszik ilyen jellegű beszélgetésekre. Hozzátette: soha nem ajánlottak fel neki szexuális szolgáltatásokat, és nem vett részt ilyenekben. Ugyanakkor jelezte, kész felajánlani lemondását a miniszterelnöknek, hogy Fico ne viseljen politikai terheket az ügy miatt.Az amerikai igazságügyi minisztérium január 30-án több mint hárommillió oldalnyi új iratot tett közzé az Epstein-üggyel kapcsolatban. A dokumentumokban számos nemzetközi közéleti szereplő neve szerepel, köztük Donald Trump volt és jelenlegi amerikai elnöké, Bill Clinton volt elnöké, valamint Miroslav Lajčáké. Jeffrey Epstein 2019-ben öngyilkosságot követett el egy New York-i börtönben. A hatóságok szerint kiterjedt illegális hálózatot működtetett, amelyben kiskorú lányokat közvetített befolyásos és tehetős személyeknek. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus.Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.A többiek között fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus.Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.A többiek között fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban. Kapcsolódó cikkünk Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma által nyilvánosságra hozott, több millió oldalnyi iratanyag szerint Jeffrey Epstein és környezete éveken át többször is kapcsolatban állt Szlovákiából származó nőkkel. Az iratok e-mailes kommunikációkat, utazásszervezéseket és személyes találkozókra utaló részleteket tartalmaznak, ugyanakkor nem állítják, hogy az említett nők mindegyike bűncselekmény áldozata lett volna. A szlovákiai vonatkozásokra Beáta Jurík, a Progresszív Szlovákia (PS) parlamenti képviselője hívta fel a figyelmet. A dokumentumokban több olyan e-mail és üzenet szerepel, amelyekben „Slovak” vagy „Slovak girl” megjelöléssel hivatkoznak nőkre. A levelezések többsége 2009 és 2015 között keletkezett, és több esetben az érintettek maguk utalnak szlovák állampolgárságukra vagy Szlovákiához való kötődésükre.Egy 2014 januárjából származó levélváltásban például az egyik kérdés arra vonatkozik, hogy az adott nő milyen állampolgárságú, amire az a válasz érkezik: szlovák. Egy másik, 2013-as üzenetben egy nő arról ír Epsteinnek, hogy nehezen szokik vissza a pozsonyi élethez, és szokatlannak, ugyanakkor kissé mulatságosnak találja, hogy mindenhol szlovák nyelvet hall.Egy 2009 decemberében küldött e-mailben egy nő egy szlovák kifejezést („kvákaš”) magyaráz meg neki, miközben részletesen beszámol az általa ellátott, Epstein számára biztosított szolgáltatásokról. Epstein válaszában ugyanakkor azt írja, hogy szégyelli az üzenet tartalmát. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus.Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.A többiek között fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban. Egy 2013 augusztusi e-mailben Epstein egy nála tartózkodó nőről úgy fogalmaz, hogy az illető 26 éves, szlovák származású, és nem modell. Az üzenetben kitér a nő külsejére, londoni grafikai tanulmányaira, valamint az Egyesült Államokba szóló vízumával kapcsolatos nehézségeire. Más levelekben repülőutak szerepelnek Bécs, Párizs vagy Prága és Szlovákia – konkrétan Pozsony és Eperjes – között, illetve a közlekedéssel kapcsolatos megjegyzések is olvashatók.A dokumentumok szerint 2014 elején párizsi találkozók szervezése is felmerült, beleértve repülőjegyek küldését és Epstein ottani lakcímének megadását. Egy 2015 októberi e-mailben pedig egy rövid megjegyzés utal arra, hogy Epstein több időt kíván tölteni egy szlovák nővel.Az iratok hangsúlyozzák: nincs bizonyíték arra, hogy az összes említett szlovák nő kiskorú lett volna, vagy bűncselekmény áldozatává vált volna.A részben kitakart dokumentumok között olyan e-mailek is találhatók, amelyek a volt szlovák külügyminiszter, Miroslav Lajčák és Jeffrey Epstein közötti magánjellegű kommunikációra utalnak. Ezekben nőkről, közös tervekről és politikai témákról is szó esik, valamint Robert Fico neve is felbukkan. (tvnoviny.sk) Kapcsolódó cikkünk Az ellenzék, az SNS és a Hlas is Miroslav Lajčák azonnali menesztését követeli Robert Fico (Smer) miniszterelnök tanácsadói posztjáról, miután új dokumentumok kerültek nyilvánosságra Jeffrey Epstein amerikai szexuális bűnelkövető ügyében, amelyekben Lajčák neve is szerepel. A Progresszív Szlovákia vezetője, Michal Šimečka szerint nincs más megoldás, mint Lajčák azonnali lemondása vagy leváltása. Úgy fogalmazott: a nyilvánosságra került kommunikáció, amely fiatal lányokra és esetleges háttérben zajló politikai lépésekre utal, súlyosan rontja Szlovákia nemzetközi megítélését. Az SaS képviselője, Martina Bajo Holečková szerint az üzenetek azt bizonyítják, hogy Lajčák korábban félrevezette a közvéleményt, és elutasította azt az érvelést is, hogy a dokumentumok hamisítványok lennének.A KDH közölte: már az is elfogadhatatlan, ha a kiszivárgott információk akár csak részben igazak. A párt szerint amennyiben Fico továbbra is megtartja Lajčákot tanácsadójaként, azzal hallgatólagosan támogatja az ügyet. A Za ľudí párt elnöke, Veronika Remišová úgy vélte, az új dokumentumok teljesen hiteltelenné tették Lajčák védekezését az „ártatlan társasági kommunikációról”, és súlyos arroganciának nevezte, hogy a miniszterelnök továbbra is posztján hagyja őt.A koalíciós SNS szóvivője szerint a volt külügyminiszter biztonsági kockázatot jelent a kormány és az ország számára. Andrej Danko pártelnök jelezte, egészen addig nem lép be a kormányhivatal épületébe, amíg Lajčák bármilyen formában a miniszterelnök mellett dolgozik.Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter az STVR Sobotné dialógy című műsorában kijelentette, hogy Miroslav Lajčáknak saját lemondásával kellene megkönnyítenie Robert Fico (Smer) miniszterelnök helyzetét, mivel az újonnan nyilvánosságra került információk után pozíciója tarthatatlanná vált és aláássa a közbizalmat az állami intézményekben.Miroslav Lajčák eközben határozottan visszautasította a vádakat. Elítélte Epstein bűncselekményeit, és hangsúlyozta: ha azok teljes köréről tudomása lett volna, semmilyen kommunikáció nem történt volna közöttük. Közölte, a nyilvánosságra hozott üzenetek hitelessége nem bizonyítható, és nem emlékszik ilyen jellegű beszélgetésekre. Hozzátette: soha nem ajánlottak fel neki szexuális szolgáltatásokat, és nem vett részt ilyenekben. Ugyanakkor jelezte, kész felajánlani lemondását a miniszterelnöknek, hogy Fico ne viseljen politikai terheket az ügy miatt.Az amerikai igazságügyi minisztérium január 30-án több mint hárommillió oldalnyi új iratot tett közzé az Epstein-üggyel kapcsolatban. A dokumentumokban számos nemzetközi közéleti szereplő neve szerepel, köztük Donald Trump volt és jelenlegi amerikai elnöké, Bill Clinton volt elnöké, valamint Miroslav Lajčáké. Jeffrey Epstein 2019-ben öngyilkosságot követett el egy New York-i börtönben. A hatóságok szerint kiterjedt illegális hálózatot működtetett, amelyben kiskorú lányokat közvetített befolyásos és tehetős személyeknek. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus.Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.A többiek között fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban.
Az ellenzék, az SNS és a Hlas is Miroslav Lajčák azonnali menesztését követeli Robert Fico (Smer) miniszterelnök tanácsadói posztjáról, miután új dokumentumok kerültek nyilvánosságra Jeffrey Epstein amerikai szexuális bűnelkövető ügyében, amelyekben Lajčák neve is szerepel. A Progresszív Szlovákia vezetője, Michal Šimečka szerint nincs más megoldás, mint Lajčák azonnali lemondása vagy leváltása. Úgy fogalmazott: a nyilvánosságra került kommunikáció, amely fiatal lányokra és esetleges háttérben zajló politikai lépésekre utal, súlyosan rontja Szlovákia nemzetközi megítélését. Az SaS képviselője, Martina Bajo Holečková szerint az üzenetek azt bizonyítják, hogy Lajčák korábban félrevezette a közvéleményt, és elutasította azt az érvelést is, hogy a dokumentumok hamisítványok lennének.A KDH közölte: már az is elfogadhatatlan, ha a kiszivárgott információk akár csak részben igazak. A párt szerint amennyiben Fico továbbra is megtartja Lajčákot tanácsadójaként, azzal hallgatólagosan támogatja az ügyet. A Za ľudí párt elnöke, Veronika Remišová úgy vélte, az új dokumentumok teljesen hiteltelenné tették Lajčák védekezését az „ártatlan társasági kommunikációról”, és súlyos arroganciának nevezte, hogy a miniszterelnök továbbra is posztján hagyja őt.A koalíciós SNS szóvivője szerint a volt külügyminiszter biztonsági kockázatot jelent a kormány és az ország számára. Andrej Danko pártelnök jelezte, egészen addig nem lép be a kormányhivatal épületébe, amíg Lajčák bármilyen formában a miniszterelnök mellett dolgozik.Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter az STVR Sobotné dialógy című műsorában kijelentette, hogy Miroslav Lajčáknak saját lemondásával kellene megkönnyítenie Robert Fico (Smer) miniszterelnök helyzetét, mivel az újonnan nyilvánosságra került információk után pozíciója tarthatatlanná vált és aláássa a közbizalmat az állami intézményekben.Miroslav Lajčák eközben határozottan visszautasította a vádakat. Elítélte Epstein bűncselekményeit, és hangsúlyozta: ha azok teljes köréről tudomása lett volna, semmilyen kommunikáció nem történt volna közöttük. Közölte, a nyilvánosságra hozott üzenetek hitelessége nem bizonyítható, és nem emlékszik ilyen jellegű beszélgetésekre. Hozzátette: soha nem ajánlottak fel neki szexuális szolgáltatásokat, és nem vett részt ilyenekben. Ugyanakkor jelezte, kész felajánlani lemondását a miniszterelnöknek, hogy Fico ne viseljen politikai terheket az ügy miatt.Az amerikai igazságügyi minisztérium január 30-án több mint hárommillió oldalnyi új iratot tett közzé az Epstein-üggyel kapcsolatban. A dokumentumokban számos nemzetközi közéleti szereplő neve szerepel, köztük Donald Trump volt és jelenlegi amerikai elnöké, Bill Clinton volt elnöké, valamint Miroslav Lajčáké. Jeffrey Epstein 2019-ben öngyilkosságot követett el egy New York-i börtönben. A hatóságok szerint kiterjedt illegális hálózatot működtetett, amelyben kiskorú lányokat közvetített befolyásos és tehetős személyeknek. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus.Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.A többiek között fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban.
Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus.Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.A többiek között fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban.
Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus.Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.A többiek között fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban.
Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma által nyilvánosságra hozott, több millió oldalnyi iratanyag szerint Jeffrey Epstein és környezete éveken át többször is kapcsolatban állt Szlovákiából származó nőkkel. Az iratok e-mailes kommunikációkat, utazásszervezéseket és személyes találkozókra utaló részleteket tartalmaznak, ugyanakkor nem állítják, hogy az említett nők mindegyike bűncselekmény áldozata lett volna. A szlovákiai vonatkozásokra Beáta Jurík, a Progresszív Szlovákia (PS) parlamenti képviselője hívta fel a figyelmet. A dokumentumokban több olyan e-mail és üzenet szerepel, amelyekben „Slovak” vagy „Slovak girl” megjelöléssel hivatkoznak nőkre. A levelezések többsége 2009 és 2015 között keletkezett, és több esetben az érintettek maguk utalnak szlovák állampolgárságukra vagy Szlovákiához való kötődésükre.Egy 2014 januárjából származó levélváltásban például az egyik kérdés arra vonatkozik, hogy az adott nő milyen állampolgárságú, amire az a válasz érkezik: szlovák. Egy másik, 2013-as üzenetben egy nő arról ír Epsteinnek, hogy nehezen szokik vissza a pozsonyi élethez, és szokatlannak, ugyanakkor kissé mulatságosnak találja, hogy mindenhol szlovák nyelvet hall.Egy 2009 decemberében küldött e-mailben egy nő egy szlovák kifejezést („kvákaš”) magyaráz meg neki, miközben részletesen beszámol az általa ellátott, Epstein számára biztosított szolgáltatásokról. Epstein válaszában ugyanakkor azt írja, hogy szégyelli az üzenet tartalmát. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus.Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.A többiek között fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban. Egy 2013 augusztusi e-mailben Epstein egy nála tartózkodó nőről úgy fogalmaz, hogy az illető 26 éves, szlovák származású, és nem modell. Az üzenetben kitér a nő külsejére, londoni grafikai tanulmányaira, valamint az Egyesült Államokba szóló vízumával kapcsolatos nehézségeire. Más levelekben repülőutak szerepelnek Bécs, Párizs vagy Prága és Szlovákia – konkrétan Pozsony és Eperjes – között, illetve a közlekedéssel kapcsolatos megjegyzések is olvashatók.A dokumentumok szerint 2014 elején párizsi találkozók szervezése is felmerült, beleértve repülőjegyek küldését és Epstein ottani lakcímének megadását. Egy 2015 októberi e-mailben pedig egy rövid megjegyzés utal arra, hogy Epstein több időt kíván tölteni egy szlovák nővel.Az iratok hangsúlyozzák: nincs bizonyíték arra, hogy az összes említett szlovák nő kiskorú lett volna, vagy bűncselekmény áldozatává vált volna.A részben kitakart dokumentumok között olyan e-mailek is találhatók, amelyek a volt szlovák külügyminiszter, Miroslav Lajčák és Jeffrey Epstein közötti magánjellegű kommunikációra utalnak. Ezekben nőkről, közös tervekről és politikai témákról is szó esik, valamint Robert Fico neve is felbukkan. (tvnoviny.sk) Kapcsolódó cikkünk Az ellenzék, az SNS és a Hlas is Miroslav Lajčák azonnali menesztését követeli Robert Fico (Smer) miniszterelnök tanácsadói posztjáról, miután új dokumentumok kerültek nyilvánosságra Jeffrey Epstein amerikai szexuális bűnelkövető ügyében, amelyekben Lajčák neve is szerepel. A Progresszív Szlovákia vezetője, Michal Šimečka szerint nincs más megoldás, mint Lajčák azonnali lemondása vagy leváltása. Úgy fogalmazott: a nyilvánosságra került kommunikáció, amely fiatal lányokra és esetleges háttérben zajló politikai lépésekre utal, súlyosan rontja Szlovákia nemzetközi megítélését. Az SaS képviselője, Martina Bajo Holečková szerint az üzenetek azt bizonyítják, hogy Lajčák korábban félrevezette a közvéleményt, és elutasította azt az érvelést is, hogy a dokumentumok hamisítványok lennének.A KDH közölte: már az is elfogadhatatlan, ha a kiszivárgott információk akár csak részben igazak. A párt szerint amennyiben Fico továbbra is megtartja Lajčákot tanácsadójaként, azzal hallgatólagosan támogatja az ügyet. A Za ľudí párt elnöke, Veronika Remišová úgy vélte, az új dokumentumok teljesen hiteltelenné tették Lajčák védekezését az „ártatlan társasági kommunikációról”, és súlyos arroganciának nevezte, hogy a miniszterelnök továbbra is posztján hagyja őt.A koalíciós SNS szóvivője szerint a volt külügyminiszter biztonsági kockázatot jelent a kormány és az ország számára. Andrej Danko pártelnök jelezte, egészen addig nem lép be a kormányhivatal épületébe, amíg Lajčák bármilyen formában a miniszterelnök mellett dolgozik.Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter az STVR Sobotné dialógy című műsorában kijelentette, hogy Miroslav Lajčáknak saját lemondásával kellene megkönnyítenie Robert Fico (Smer) miniszterelnök helyzetét, mivel az újonnan nyilvánosságra került információk után pozíciója tarthatatlanná vált és aláássa a közbizalmat az állami intézményekben.Miroslav Lajčák eközben határozottan visszautasította a vádakat. Elítélte Epstein bűncselekményeit, és hangsúlyozta: ha azok teljes köréről tudomása lett volna, semmilyen kommunikáció nem történt volna közöttük. Közölte, a nyilvánosságra hozott üzenetek hitelessége nem bizonyítható, és nem emlékszik ilyen jellegű beszélgetésekre. Hozzátette: soha nem ajánlottak fel neki szexuális szolgáltatásokat, és nem vett részt ilyenekben. Ugyanakkor jelezte, kész felajánlani lemondását a miniszterelnöknek, hogy Fico ne viseljen politikai terheket az ügy miatt.Az amerikai igazságügyi minisztérium január 30-án több mint hárommillió oldalnyi új iratot tett közzé az Epstein-üggyel kapcsolatban. A dokumentumokban számos nemzetközi közéleti szereplő neve szerepel, köztük Donald Trump volt és jelenlegi amerikai elnöké, Bill Clinton volt elnöké, valamint Miroslav Lajčáké. Jeffrey Epstein 2019-ben öngyilkosságot követett el egy New York-i börtönben. A hatóságok szerint kiterjedt illegális hálózatot működtetett, amelyben kiskorú lányokat közvetített befolyásos és tehetős személyeknek. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus.Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.A többiek között fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban.
Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus.Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.A többiek között fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban.
Az ellenzék, az SNS és a Hlas is Miroslav Lajčák azonnali menesztését követeli Robert Fico (Smer) miniszterelnök tanácsadói posztjáról, miután új dokumentumok kerültek nyilvánosságra Jeffrey Epstein amerikai szexuális bűnelkövető ügyében, amelyekben Lajčák neve is szerepel. A Progresszív Szlovákia vezetője, Michal Šimečka szerint nincs más megoldás, mint Lajčák azonnali lemondása vagy leváltása. Úgy fogalmazott: a nyilvánosságra került kommunikáció, amely fiatal lányokra és esetleges háttérben zajló politikai lépésekre utal, súlyosan rontja Szlovákia nemzetközi megítélését. Az SaS képviselője, Martina Bajo Holečková szerint az üzenetek azt bizonyítják, hogy Lajčák korábban félrevezette a közvéleményt, és elutasította azt az érvelést is, hogy a dokumentumok hamisítványok lennének.A KDH közölte: már az is elfogadhatatlan, ha a kiszivárgott információk akár csak részben igazak. A párt szerint amennyiben Fico továbbra is megtartja Lajčákot tanácsadójaként, azzal hallgatólagosan támogatja az ügyet. A Za ľudí párt elnöke, Veronika Remišová úgy vélte, az új dokumentumok teljesen hiteltelenné tették Lajčák védekezését az „ártatlan társasági kommunikációról”, és súlyos arroganciának nevezte, hogy a miniszterelnök továbbra is posztján hagyja őt.A koalíciós SNS szóvivője szerint a volt külügyminiszter biztonsági kockázatot jelent a kormány és az ország számára. Andrej Danko pártelnök jelezte, egészen addig nem lép be a kormányhivatal épületébe, amíg Lajčák bármilyen formában a miniszterelnök mellett dolgozik.Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter az STVR Sobotné dialógy című műsorában kijelentette, hogy Miroslav Lajčáknak saját lemondásával kellene megkönnyítenie Robert Fico (Smer) miniszterelnök helyzetét, mivel az újonnan nyilvánosságra került információk után pozíciója tarthatatlanná vált és aláássa a közbizalmat az állami intézményekben.Miroslav Lajčák eközben határozottan visszautasította a vádakat. Elítélte Epstein bűncselekményeit, és hangsúlyozta: ha azok teljes köréről tudomása lett volna, semmilyen kommunikáció nem történt volna közöttük. Közölte, a nyilvánosságra hozott üzenetek hitelessége nem bizonyítható, és nem emlékszik ilyen jellegű beszélgetésekre. Hozzátette: soha nem ajánlottak fel neki szexuális szolgáltatásokat, és nem vett részt ilyenekben. Ugyanakkor jelezte, kész felajánlani lemondását a miniszterelnöknek, hogy Fico ne viseljen politikai terheket az ügy miatt.Az amerikai igazságügyi minisztérium január 30-án több mint hárommillió oldalnyi új iratot tett közzé az Epstein-üggyel kapcsolatban. A dokumentumokban számos nemzetközi közéleti szereplő neve szerepel, köztük Donald Trump volt és jelenlegi amerikai elnöké, Bill Clinton volt elnöké, valamint Miroslav Lajčáké. Jeffrey Epstein 2019-ben öngyilkosságot követett el egy New York-i börtönben. A hatóságok szerint kiterjedt illegális hálózatot működtetett, amelyben kiskorú lányokat közvetített befolyásos és tehetős személyeknek. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus.Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.A többiek között fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban.
Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus.Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.A többiek között fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban.
Feljelentést tett a Progresszív Szlovákia Jeffrey Epstein amerikai szexuális bűnöző szlovákiai összeköttetései miatt. A Legfőbb Ügyészség előtt tartott mai sajtótájékoztatójukon a párt képviselői elmondták, Epstein nyilvánosságra hozott levelezésében szlovák állampolgárok, valamint olyan személyek is szerepelnek, akik abban az időben Szlovákiában tartózkodtak, és Epstein is járt az országban. Feljelentést tett az ügyészségen a Progresszív Szlovákia (PS) Jeffrey Epstein szexuális ragadozó Szlovákiához köthető ügyei miatt. A párt frakciójának elnöke, Zuzana Mesterová mai sajtótájékoztatójukon elmondta, a Szlovákiát kormányzó politikusok teljesen elszakadtak a valóságtól, a kisujjukat sem mozdították, amikor látták, hogy Jeffrey Epstein pedofil hálózatot működtet Szlovákiában. Úgy véli, ez az áldozatok arculcsapása, a kormány nem az emberek érdekében cselekszik. „Jeffrey Epstein már halott, de a hálózata működött. Felelősségre kell vonni ezeket az embereket, az áldozatoknak pedig, akik között szlovákiaiak is vannak, igazságot kell szolgáltatni” – jelentette ki Beáta Jurík, a PS képviselője. Kifejtette, a hétvégén az Amerikai Egyesült Államok igazságügyi minisztériumának honlapján található Epstein-akták több ezer dokumentumát elemezték, van-e bennük utalás Szlovákiára. Undorítónak nevezte mindazt, amit ott találtak: egyértelmű bizonyítékokat az ember- és gyermekkereskedelemre. Több száz levélben esik szó szexuális erőszak szlovákiai áldozatairól is. A párt képviselői elképzelhetőnek tartják, hogy az eddig kiszivárgott adatok csak a jéghegy csúcsát jelenthetik.Határozati javaslat az áldozatokértEmellett határozati javaslatot terjesztenek a parlament elé Epstein szlovákiai áldozatainak támogatásáról.„Itt nem politikáról van szó, a javaslatban nem szerepel Miroslav Lajčák neve, és nem létezik semmilyen indok arra, hogy ne szavazzák meg azok a képviselők is, akik az elmúlt hetekben sajtótájékoztatókon harcoltak oly hevesen a nők védelméért”– egészítette ki. Beáta Jurík feltette a kérdést: hol vannak most azok a hagyományos értékeket hirdető, magukat konzervatívnak valló politikusok, akik annyira küzdenek a hagyományos családért, a nőkért, a gyermekekért, akik most szemet hunynak a gyermekkereskedelem előtt? A határozati javaslatot a parlament napirendre vette, az SNS képviselői is támogatták az ellenzéki kezdeményezést. Zuzana Števulová, a PS képviselője emlékeztetett, amikor novemberben először kiszivárgott a kormányfő tanácsadója, Miroslav Lajčák és Jeffrey Epstein közötti levelezés, Lajčák és társai azt mondták, hogy nincs miről beszélni, ma viszont éppen az ellenkezőjét látjuk: Miroslav Lajčák azt állítja, hogy bár sajnálja és szégyelli, de nem emlékszik a kommunikációra. Zuzana Števulová a legsúlyosabb, az élet és az emberi méltóság ellen elkövetett bűncselekménynek nevezte az emberkereskedelmet, különösen ha kiskorú gyermekekről van szó. Úgy véli, mindez csak a jéghegy csúcsa lehet. Felszólította Epstein áldozatait, ne féljenek megszólalni. „Most jött el az idő, hogy beszéljenek, hogy feljelentést tegyenek a rendőrségen, vagy a szexuális bűncselekmények áldozatait segítő szervezetekhez forduljanak” – jelentette ki.Felszólította az illetékes hivatalokat is, ellenőrizzék Robert Fico (Smer) kormányfő volt külpolitikai tanácsadója, Miroslav Lajčák nemzetbiztonsági átvilágítását, és ha van, vonják vissza, mivel Lajčák kompromittálódott.Fico január 31-én fogadta el Lajčák lemondását, miután nyilvánosságra került Epsteinnel folytatott levelezése. Fico szerint Lajčák a lemondásával igazi diplomataként viselkedett. Lajčák többször kijelentette, nem tudott az Epstein által elkövetett bűncselekményekről, elítéli azokat, és leszögezte, azokban semmilyen szerepe nem volt.Az USA igazságügyi minisztériuma január 30-án hozott nyilvánosságra további 3 millió oldalt Epstein levelezéseiből. A dokumentumokban szerepel Donald Trump jelenlegi és Bill Clinton volt amerikai elnök, valamint Elon Musk milliárdos is. Epstein 2019-ben lett öngyilkos egy New York-i börtönben, a nyomozás szerint az általa kiépített hálózat kiskorú lányokat közvetített gazdagoknak. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai igazságügyi minisztérium több millió oldalnyi, korábban titkosított dokumentumot hozott nyilvánosságra a Jeffrey Epsteinhez köthető ügyekben. A levelezések és üzenetváltások között szlovák nőkre vonatkozó bejegyzések is szerepelnek, amelyeket a hazai közvélemény figyelmébe politikai szereplők és sajtóorgánumok emeltek be. A 2009 és 2015 közötti e-mailekben több alkalommal megjelenik a „szlovák” vagy „szlovák lány” megjelölés. A levelek utazások szervezésére, európai és amerikai találkozók egyeztetésére, valamint egyes nők állampolgárságára vonatkozó kérdésekre utalnak. Egyes üzenetek személyes benyomásokat is tartalmaznak, köztük pozsonyi tartózkodásról, bécsi, párizsi és prágai repülőjáratokról, illetve kelet-szlovákiai helyszínekről szóló említéseket.A dokumentumok közvetlen üzenetváltásokat is rögzítenek szlovák nőkkel, amelyek hétköznapi beszámolókat, szervezési részleteket és utazási egyeztetéseket tartalmaznak. A levelezésben előfordul, hogy Epstein és köre hosszabb tartózkodásokról, vendégek fogadásáról, illetve személyes találkozókról egyeztetett. A kiszivárgott iratok nem minden esetben teszik egyértelművé a kapcsolatok jellegét vagy körülményeit.A nyilvánosságra hozott anyagok nem bizonyítják, hogy minden érintett nő bűncselekmény áldozata lett volna, és nem utalnak egységes mintázatra sem. Az azonban látszik, hogy Epstein és környezete több alkalommal, hosszabb időn át tartotta a kapcsolatot szlovák nőkkel Európában és az Egyesült Államokban egyaránt.A hatóságok részéről egyelőre nem érkezett új, konkrét jogi megállapítás az érintettek szerepéről, az iratok értelmezése folyamatban van. (cas)
Az amerikai igazságügyi minisztérium több millió oldalnyi, korábban titkosított dokumentumot hozott nyilvánosságra a Jeffrey Epsteinhez köthető ügyekben. A levelezések és üzenetváltások között szlovák nőkre vonatkozó bejegyzések is szerepelnek, amelyeket a hazai közvélemény figyelmébe politikai szereplők és sajtóorgánumok emeltek be. A 2009 és 2015 közötti e-mailekben több alkalommal megjelenik a „szlovák” vagy „szlovák lány” megjelölés. A levelek utazások szervezésére, európai és amerikai találkozók egyeztetésére, valamint egyes nők állampolgárságára vonatkozó kérdésekre utalnak. Egyes üzenetek személyes benyomásokat is tartalmaznak, köztük pozsonyi tartózkodásról, bécsi, párizsi és prágai repülőjáratokról, illetve kelet-szlovákiai helyszínekről szóló említéseket.A dokumentumok közvetlen üzenetváltásokat is rögzítenek szlovák nőkkel, amelyek hétköznapi beszámolókat, szervezési részleteket és utazási egyeztetéseket tartalmaznak. A levelezésben előfordul, hogy Epstein és köre hosszabb tartózkodásokról, vendégek fogadásáról, illetve személyes találkozókról egyeztetett. A kiszivárgott iratok nem minden esetben teszik egyértelművé a kapcsolatok jellegét vagy körülményeit.A nyilvánosságra hozott anyagok nem bizonyítják, hogy minden érintett nő bűncselekmény áldozata lett volna, és nem utalnak egységes mintázatra sem. Az azonban látszik, hogy Epstein és környezete több alkalommal, hosszabb időn át tartotta a kapcsolatot szlovák nőkkel Európában és az Egyesült Államokban egyaránt.A hatóságok részéről egyelőre nem érkezett új, konkrét jogi megállapítás az érintettek szerepéről, az iratok értelmezése folyamatban van. (cas)