Orosz dróntámadás érte Ukrajna déli térségét vasárnapra virradóra, aminek következtében egy ember meghalt – közölték a helyi hatóságok.
Jaroszlav Csanko, Herszon katonai adminisztrációjának vezetője a Telegramon azt közölte, a támadásban egy ember halt meg, négy pedig megsebesült.
Támadást jelentettek a Fekete-tenger partján fekvő Odessza kikötővárosából és környékéről is, amelynek katonai vezetője, Oleh Kiper azt közölte, hogy a drónok több épületet megrongáltak, és tüzet okoztak a kikötőben.
Hozzátette, a hatóságok „vizsgálják az odesszai civilek ellen elkövetett újabb háborús bűnöket”.
Mindeközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az ukrán erők csapást mértek az orosz árnyékflotta két olajszállító hajójára a dél-oroszországi Novorosszijszknál. A Telegramon közzétett üzenetben az államfő hozzátette, hogy Kijev folytatja vízi, légi és szárazföldi csapásmérő kapacitásainak fejlesztését.